A program első része azért olykor-olykor picit elbizonytala­nítja a nézőt. A vitathatatlanul súlyos pompával, rafinált fé­nyekkel, az álomszerű jelenetek­hez igazított, furcsa zenével megbolondított műsorban több olyan számot láthat, amelynek nem sok köze van a műsor lénye­gét adó csúszós közeghez. Láthat például levegőszámot, aztán csetlő-botló, síppal csicsergő bo­hócokat, de ők sem igazán jégre komponált viccekkel parádéz­nak. És bár egy zsonglőrmutat­ványt imitáló jelenetben hófehér galambokat használni labda he­lyett kétségkívül hatásos és ere­deti ötlet, az együgyű szemlélő mégiscsak azt várja, mikor kap már főszerepet a jég. Örül, az­tán, amikor néhányan magasí­tott korcsolyával érkeznek, végre összekapaszkodik a pompa és az attrakció.

A szünet után valóban fel­élénkül a műsor: ekkor már tényleg megérkezünk abba a jég­világba, amely nem csupán va­rázslatos, de a cirkusz lényege szerint kockázatos, és a benne mozgolódóktól teljesítményt is követel. Barokk ruhás szereplők érkeznek, egyikük nyolc méter magas rúdon ügyeskedő akroba­tát egyensúlyoz, és ez még a biz­tos talajon sem könnyű, hát még pengevékony korcsolyával a csú­szós jégen. A francia kártya lap­jait idéző jelmezben egyke-rekűzik egy csapat, a pikk ász az­tán bebizonyítja, hogy magas egykerekűn is képes biztonságo­san mozogni a síkos jégen. Lazí­tásképpen idomított cicák, tánc betétek, ekkor már bátrabban megálmodott kosztümökben, érdekes zenére.

Az utolsó huszonöt perc Julia Denisenkóé és néhány termetes jegesmedvéé. Az emberben ott feszül a szorongás, reméli, hogy nem kényszerítik a mackókat kí­nos marhaságokra, és szerencsé­re tényleg nem. A csúszda rend­ben van, kicsi fintor gyanánt még a hárfázás is belefér, az ta­lán necces egy hangyányit, amikor az egyik maci korcsolyával közlekedik a színre, de be kell látnunk, amennyiben táncolni szeretne idomár és dédelgetett kedvence, nincs mese: korcso-lyára kell pattanniuk. Amikor aztán az egyik medve óriási mik­rofon mögé lép, és Hofi Géza Kell egy kis áramszünet című örökzöldjét kezdi playbackelni, kicsit megint megijedünk, de szerencsére ez a lidérces pillanat rövid, és belül marad a jó ízlés határán. A medveszám tényleg kellemes, és persze nem tűnik veszélyesnek, pedig, mint ké­sőbb megtudjuk, ezek az állatok nemcsak a kekszet (!) szeretik, de olykor az idomárt is megkós­tolják.

Mindent összevetve a Varázs­latos jégvilág szép, látványos műsor, teljesen más, mint a ha­gyományos cirkusz, a jegy sem kerül többe annál, amit egy mo­zifilmért fizetünk manapság.

Trencseny Zoltan

Március 29. óta szerepel ugyanis Budapesten a Moszk­vai Nagycirkusz társulata, Káprázat és csoda című műso­rával. Úgy tűnik, ez lesz az utóbbi évtized legnagyobb cir­kuszi sikere, hiszen már két és fél hónapja telt házakkal megy. Eddig több mint 125 000 néző gyönyörködhetett az igazán látványos, a technika és a cir­kuszművészet minden csodáját felvonultató előadásban! A leg­kényesebb ízlésű nézők sem ta­lálhatnak benne semmi kifogá­solnivalót, hacsak azt nem, hogy kétszer is meg kell nézni ahhoz, hogy a műsorban sze­replő sok-sok látnivalót mind felfedezzük!

A 43 tagú orosz társulat egyszerűen elkápráztatja a kö­zönséget lendületével, tudásá­val és fiatalos bájával! A műsor­ban ugyanolyan számok — álla­tok, bohócok, akrobaták stb. —

dolgoznak, mint máskor, de a stílus, a hangulat, az atmoszféra más: ez már a 21. század lát­ványcirkusza! Egy pillanatnyi megállás nélkül peregnek a szá­mok, egyszerre földön, vízen és levegőben, nem szakítja meg a „fiiinget" a konferálás, a „nagy­érdemű" csak kapkodhatja a fe­jét, hogy ne maradjon le semmi látnivalóról!

Még augusztus 24-ig nézhe­ti meg a Káprázat és csoda cí­mű műsort, aki egy igazi, sze­met gyönyörködtető cirkuszi produkciót szeretne látni!

ELŐADÁSOK RENDJE:

2003. júliustól Szerda: 15.00, 19.00 Csütörtök: 15.00, 19.00 Péntek: 15.00, 19.00 Szombat: 15.00, 19.00 Vasárnap és ünnepnapokon: 10.30, 15.00

Pósfai Zoltán